Barzó Pál
Idegsebészet
Ha szeretnéd olvasni a kiadványt, jelentkezz be próbaidőszak indításához, vagy fizess elő a kiadványra!
Tartalomjegyzék
Munkám során mindenkor fontosnak tartottam azt az oktatásra, képzésre vonatkozó – talán Környey által megfogalmazott – elvárást, miszerint „minden gyakorló orvosnak ismernie kell az ideggyógyászati és az idegsebészeti betegségek kezdeti, jó prognózist nyújtó alakjait, nehogy a betegek túl későn kerüljenek szakorvos kezébe”. Az idők folyamán sajnálattal kellett azonban tapasztalnom, hogy az egymást követő tanügyi reformoknak és a specializációnak már azok a szakmák is kezdtek áldozatul esni, amelyeknek nem csupán egy-egy panasszal, tünettel vagy betegségformával, hanem az egész emberrel kellett foglalkozniuk. Munkatársaimmal arra vállalkoztunk, hogy olyan, az orvostanhallgatók és a gyakorló orvosok munkáját is segítő könyvet állítsunk össze, amelyben ismertetésre kerülnek mindazok a neurológiai kórformák, amelyeknek gyógykezelésében az idegsebészeti ellátás indokolt vagy komolyan mérlegelendő. Bízunk abban, hogy a könyvünkben megjelenő szemlélet, a diagnosztikai és terápiás ajánlások hasznos tanácsokként szolgálnak mind az orvosok, mind a betegek számára.
Hivatkozás mentése: